Városlista
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2012. Április 20. 07:23, péntek | Sport
Forrás: Nemzeti Sport Online / MTI

Vívás: három magyar küzd a kvótáért az olimpiai selejtezőn

Vívás: három magyar küzd a kvótáért az olimpiai selejtezőn

Megduplázódhat a londoni kvótával rendelkező magyar vívók száma, amennyiben a kijelölt három induló eredményesen szerepel a hétvégi, pozsonyi zónaversenyen.

Ez egyben jelzi, hogy mostanáig a várakozástól messze elmaradó létszámban szereztek a hazai vívók olimpiai részvételi jogot, s azt is, hogy teljes hétvégi siker esetén is csak kis létszámú küldöttség utazhat majd a nyári játékokra.

A realitásokat tekintve ugyanakkor kicsi az esélye annak, hogy női párbajtőrben, női kardban és férfi tőrben is lesz magyar kvóta, sőt már azt is meg kell becsülni, ha egy összejön. A párbajtőröző Szász Emese ugyan a világ legjobbjai közé tartozik, de komoly ellenfelekkel kell megküzdenie, nem lesz egyszerű az első kettő közé kerülnie. A kardozó Benkó Réka a saját mezőnyében még nem ért el olyan jó eredményeket, mint Szász, ugyanakkor számára már az elődöntő is londoni indulást érne. Nehéz helyzetben van Gátai Róbert, akinek Szászhoz hasonlóan döntőznie kellene, nála korántsem gyengébb tőrözőkön túljutva.

„Bízom Emesében, látom, milyen céltudatosan készül, de hozzá kell tenni, hogy az első kettő közé kerüléshez bármilyen versenyen szerencsére is szükség van" – mondta az MTI érdeklődésére Mincza-Nébald Ildikó, a párbajtőrözők vezetőedzője, hozzátéve, hogy Szász az első kiemelt, a francia Laura Flessel-Colovic pedig a második, így ők ketten valószínűleg nem vívnak majd a csoportkörben, melyben a jelenlegi állapot szerint 21-en lesznek érdekeltek. A csoportszakaszt követően valószínűleg egy hiányos 32-es tábla alakul majd ki, s Szász vélhetően a 16 között kapcsolódik be a küzdelmekbe. A mezőnyben ott van többek között a 2009-ben vb-bronzérmes holland Sonja Tol, az idén Világkupa-versenyt nyert svéd Emma Samuelsson, és az ugyancsak jó eredményekkel rendelkező észt Erika Kirpu.

Benkóék mezőnye – a verseny honlapja szerint – 13 kardozóból áll, egy azeri vívó lesz kiemelve, a rangsorban második Benkónak először várhatóan a csoportszakaszban kell jól vívnia.

„Ha ott eredményesen szerepel, akkor a hiányos 16-os táblán az első fordulóban nem lesz ellenfele, csak a legjobb nyolc között kapcsolódik be, és elég egy asszót megnyernie a kvótához" – vázolt fel egy lehetséges forgatókönyvet Kovács Tamás szövetségi kapitány.

Gátaival kapcsolatban Kamuti Jenő, a szövetség szakmai alelnöke úgy fogalmazott, hogy a világranglistás helyezése alapján nem ő a legfőbb kvótavárományos, de nem is teljesen esélytelen, elég csak arra gondolni, hogy tavaly junior világbajnoki bronzérmes volt. Férfi tőrben 19 induló lesz, a kvótáig vezető úton csoportasszókra és egyenes kieséses mérkőzésekre kerül majd sor.

A szlovák fővárosban szombaton 9 órától rendezik a férfi tőrözők, 16-tól pedig a női párbajtőrözők versenyét, majd vasárnap 14 órától lépnek pástra a női kardozók.

A zónaversenyre csak olyan országok küldhetnek szakáganként egy-egy vívót, amelyek addig még nem szereztek egyetlen kvótát sem.

Férfi kardban Szilágyi Áron, férfi párbajtőrben Imre Géza, női tőrben pedig Mohamed Aida harcolt ki korábban részvételi jogot. A csapatversenyeken nem lesznek érdekeltek a magyarok az olimpián.

MTI / Nemzeti Sport Online

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 04. 07:42, péntek | Sport

Férfi kézilabda klubvilágbajnokság - A Veszprém hosszabbításban megnyerte a döntőt

A Veszprém HC nyerte az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokságot, mivel hosszabbítás után 34-33-ra legyőzte az előző három alkalommal aranyérmes német SC Magdeburgot a csütörtöki döntőben.

2024. Október 04. 07:34, péntek | Sport

Nagyot küzdött, de kikapott a Fradi a Tottenhamtól

Második mérkőzését is elvesztette a Ferencváros a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában: a magyar bajnok csütörtökön hazai pályán 2-1-re kapott ki az angol Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspurtól.

2024. Október 03. 21:55, csütörtök | Sport

Világsztárokkal érkezik a Rallycafé őszi lapszáma

Kalle Rovanpera, Johan Kristoffersson, Nani Roma és Valtteri Bottas egyaránt hosszabb interjút adott a Rallycafe Magazin idei harmadik számának.

2024. Október 03. 08:04, csütörtök | Sport

Nemzetek Ligája - Húszezer euróra büntették a magyar szövetséget

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 20 ezer eurós (8 millió forintra) büntetéssel sújtotta a magyar szövetséget (MLSZ) a szurkolók viselkedése miatt.