Városlista
2025. január 9, csütörtök - Marcell

Hírek

2020. Január 14. 06:09, kedd | Kék hírek
Forrás: infovárosok

Unokázós csalókat fogtak el Hevesben

Az egri rendőrök őrizetbe vették a három férfit. A bíróság egyikük letartóztatását elrendelte.

Az Egri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csalás bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást három férfi ellen – közölte a rendőrség oldalán.

A nyomozás adatai alapján 2020. január 10-én 9 óra körül ismeretlen számról hívtak egy 82 éves gyöngyösi nőt. A telefonáló közölte vele, hogy a fia közlekedési balesetet szenvedett és sürgősen pénzre van szüksége a keletkezett kár rendezése céljából.

A sértett a kérésnek megfelelően két részletben, több mint 1 millió forint készpénzt, majd egy harmadik alkalommal ékszereket adott át egy 38 éves gyöngyöspatai és egy 28 éves szűcsi lakosnak, akiket cselekményük közben a rendőrök tetten értek.

A két férfit a nyomozók kihallgatták és kiderült, hogy harmadik társukkal – egy 26 éves szűcsi lakossal – az elmúlt hetekben két hasonló bűncselekményt követtek el Egerben.

A három gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. Az Egri Járásbíróság 2020. január 13-án elrendelte a 28 éves férfi letartóztatását, két társa a továbbiakban szabadlábon védekezik.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Január 08. 10:08, szerda | Kék hírek

Vásároljon maketteket a NAV-tól

Árverésre bocsát a Veszprém megyei adóhatóság mintegy 40 makettet.

2025. Január 02. 08:47, csütörtök | Kék hírek

Legalább tíz embert megölt a montenegrói ámokfutó, aki önmagával is végzett

Legalább tíz embert, köztük két gyermeket ölt meg, majd önmagával is végzett az ámokfutó, aki a montenegrói Cetinjében lövöldözött szerdán - közölte Danilo Saranovic montenegrói belügyminiszter.

2024. December 31. 09:17, kedd | Kék hírek

Rendőrség: csak szakértő eladótól vegyen mindenki tűzijátékot

A balesetek megelőzése érdekében piacokon, kapualjakban, magánimportból nem, csak szakértő, engedéllyel rendelkező eladótól vásároljon mindenki tűzijátékot!

2024. December 30. 09:42, hétfő | Kék hírek

Egyre több vasutast ér atrocitás

Idén is nőtt a MÁV-csoport közfeladatot ellátó munkavállalóival szembeni bántalmazások száma - közölte a vállalat vasárnap az MTI-vel.