Városlista
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2017. Október 17. 10:04, kedd | Belföld
Forrás: mti

Több százmilliós kárt okozott egy fakereskedő banda

Több százmilliós kárt okozott egy fakereskedő banda

Százmilliós károkat okozó fakereskedő bűnözőkre csaptak le egyszerre két helyen is a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-alföldi pénzügyi nyomozói. Négy embert előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság

- közölte a NAV térségi sajtóreferense kedden az MTI-vel. Simon Béla közleménye szerint egy debreceni bűnözői csoport Ukrajnából, Szlovákiából és Romániából szerzett be nagy mennyiségű fenyő fűrészárut, amelyet elsősorban tüzépeseknek értékesítettek.

Könyvelésükben úgy tüntették fel a beszerzést, mintha több magyar cégtől vásároltak volna. A bűnszervezet vezetője jó néhány magyar, stróman vezette céget irányított a háttérből. Miután egy-egy cégnek tetemes adótartozása halmozódott fel, a bíróság vagy felszámolta, vagy a tulajdonosok ukrán személyekre ruházták át a céget. Nem fizettek sem áfát, sem egyéb adót a bevétel után. Mintegy 100 millió forintot csaltak el, amihez valótlan számlákat is felhasználtak.

Több mint százmillió forint kárt okozott az állami költségvetésnek az a vállalkozó is, aki évek óta az unióból behozott fűrészárut és tűzifát értékesített adóelkerülő magyar cégeken keresztül. Az árut minimális haszonnal adta tovább tüzépeseknek és nagykereskedőknek. A számlaláncolatban az áfát mindenki "megspórolta", az értékesítéseket fiktív beszerzésekkel párosították.

A pénzügyi nyomozók a rajtaütés napján pénzügyőrök támogatásával az Észak-alföldi régióban, valamint Budapesten egyszerre 35 helyszínen tartottak házkutatásokat és tanúkat hallgattak ki. Az akciókban hamis számlatömböket, bélyegzőket és számítógépeket, valamint az EKÁER adatai segítségével öt kamionnyi árut is lefoglaltak.

Öt embert előállítottak és gyanúsítottként kihallgattak, egy személy ellen pedig körözést rendeltek el. A költségvetésnek okozott kár enyhítésére százmillió forintot meghaladó értékben zároltak ingatlanokat és bankszámlákat, valamint készpénzt és nagyobb értékű autókat is lefoglaltak.

A kihallgatott gyanúsítottak közül négy férfi előzetes letartóztatásban van. A bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt akár húsz évig tartó szabadságvesztés is kiszabható - jelezte a NAV sajtóreferense.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 05. 08:54, szombat | Belföld

Lezárják Ferencváros egy részét egy második világháborús bomba hatástalanítása miatt

Lezárják a főváros IX. kerületének egy részét egy második világháborús bomba hatástalanítása miatt szombaton, a korlátozások érintik a Rákóczi híd és a Déli összekötő vasúti híd forgalmát is.

2024. Október 05. 08:50, szombat | Belföld

Fővárosi Közgyűlés - Budapest működése érdekében konstruktív munkára készülnek a fővárosi frakciók

Budapest működése érdekében konstruktív munkára készülnek a Fővárosi Közgyűlés képviselőcsoportjai, amelynek vezetői a testület pénteki alakuló ülésen fejtették ki ezzel kapcsolatos elképzeléseiket.

2024. Október 04. 07:51, péntek | Belföld

Liget Budapest - Még ebben az évtizedben megnyithatja kapuit a Városligetben az Új Nemzeti Galéria - Videó

Amennyiben az Új Nemzeti Galéria kivitelezése 2025-ben megkezdődhet, az intézmény még ebben az évtizedben megnyitja kapuit a Városligetben - tájékoztatta a Városliget Zrt. az MTI-t csütörtökön.