Hírek
2020. Augusztus 09. 07:09, vasárnap |
Külföld
Forrás: Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti:
Romániában meghaladta a 60 ezret az azonosított fertőzöttek száma
Romániában újabb 1350 embernél mutatták ki a koronavírust az utóbbi 24 órában, ezzel szombaton meghaladta a 60 ezret a járvány kezdete óta eddig beazonosított fertőzöttek száma.
A szombati növekmény 13 százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát, ami júliushoz képest, amikor a napi esetszám rendre meghaladta az előző két hét átlagának másfélszeresét, a járvány terjedésének lassulását jelzi.
A legtöbb új fertőzöttet Bukarestből (221), Arges (91), és Prahova (77) megyéből jelentették, míg Szatmár megyében eggyel nőtt a fertőzöttek száma.
A stratégiai kommunikációs törzs szombati jelentése szerint az utóbbi napon újabb 43 koronavírusos beteg vesztette életét. Ezzel 2659-re emelkedett a járvány romániai áldozatainak száma, a nyilvántartott aktív fertőzötteké pedig már meghaladta a 28 ezret.
További 200-zal 7600 alá csökkent viszont a kórházban ápolt betegek száma, a súlyos betegeké pedig stagnál: szombaton 448 koronavírusos beteget ápoltak intenzív osztályon.
Miután a kormány a múlt héten a helyi hatóságokra bízta a járvány terjedésének megfékezését célzó újabb korlátozások bevezetését, egyre több megyében döntött úgy a helyi járványügyi operatív törzs, hogy a kültéri zsúfolt helyeken is kötelező a védőmaszk viselése. Az erdélyi megyék közül Brassó, Arad, Temes, Kovászna és Szatmár megye után szombattól Kolozs és Maros megyében, jövő keddtől pedig Hargita megyében is kötelező a védőmaszk viselése a megyei operatív törzs által kijelölt kültéri helyeken.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 28. 08:57, szombat | Külföld
Számos halálos áldozatot követelt, áradásokat okozott, nagy területen áramkimaradással Helene-hurrikán
Az Egyesült Államok dél-keleti részén meghaladta a negyvenet a Helene-hurrikán halálos áldozatainak száma, a vihar áradásokat, komoly károkat, és nagy területen áramkimaradást okozva halad keresztül több államon pénteken.
2024. Szeptember 27. 07:44, péntek | Külföld
Az amerikai elnök az Ukrajnának szánt biztonsági támogatás növelésére adott utasítást
Joe Biden amerikai elnök az Ukrajnának szánt biztonsági támogatás növelésére adott utasítást - közölte a Fehér Ház helyi idő szerint szerdán.
2024. Szeptember 27. 07:38, péntek | Külföld
Az idei hurrikánszezon legerősebb vihara közelít Florida partjaihoz életveszélyes áradásokkal
Négyes fokozatú hurrikánná erősödve közelítette meg Florida északnyugati tengerpartját a Helene vihar csütörtökön, a helyi hatóságok súlyos károk lehetőségére, és életveszélyes helyzetre figyelmeztették a lakosságot.
2024. Szeptember 26. 08:03, csütörtök | Külföld
Vlagyimir Putyin: Oroszország fenntartja a jogot magának arra, hogy atomfegyvert vessen be, ha agresszió érné
Oroszország fenntartja a jogot magának arra, hogy atomfegyvert vessen be, ha agresszió érné őt vagy Fehéroroszországot