Gere István pékségének krumplis-komlós kenyerét már jóval azelőtt ismerték Szigetszentmiklós és Szigethalom környékén, mielőtt a nemzetiszínű szalaggal átkötött díjnyertes cipó a nemzet kenyereként a pesti rakpartra, az "ízek utcájába" érkezett augusztus 20-án. A helyiek - akik szívesen tesztelték a régi receptúra alapján formálódó krumplis komlós pékárut - azt is tudják, hogy a Gere pékség neve fogalom, illetve hogy a hírét és vele a sikert a tulajdonos apja alapozta meg, és a fia viszi tovább. A három generáció történetéről és a "lisztes szakma" szeretetéről Gere István mesélt az MTI-Pressnek.

- A hét testvérével együtt igen szerény körülmények között nevelkedő apámat a nagyanyám lakatosinasnak adta be egy pesti mesterhez, aki hol tudta foglalkoztatni, hol nem, így hát cseppet sem lett könnyebb az élete. Egy év elteltével ki is vette onnan az anyja, és egy soroksári sváb pékmester gondjaira bízta - kezdi a gyökerek "feltárását" Gere István.
- Mi köze a lakatos műhelynek a pékséghez?
- Talán annyi, hogy apám lakatosinasként sóvárogva nézte a pékinasokat, akik melegben és tele hassal tölthették a napjaikat, a nagyanyám pedig valószínűleg megértette ezt a két nyomós érvet. Ilyen előzmények után tanulta ki idősebb Gere a kenyér- és pékáru készítés rejtelmeit; olyannyira, hogy 1936-ban a család segítségével a soroksári üzem mintájára megépítette saját sütödéjét Szigetszentmiklóson.
- Meg lehetett akkor élni egy viszonylag szerény sütödéből?
- Mivel a faluban több pékség is működött, számos ötletre volt szükség a felszínen maradáshoz. Puttonyszerű alkalmatosságokban biciklin házhoz (vagy épp kocsmához) vitték az illatozó árut, de úgynevezett bérsütést is vállaltak, ami azt jelenti, hogy az asszonyok kelesztett tésztáiból a Gere pékség kemencéjében sütötték meg a ropogós kenyeret, némi pénz fejében. 1952-ig, az államosításig viszonylag jól ment az üzlet, miközben apám az orosz hadifogságot is megjárta, de 52-ben mindent leszereltek, elszállítottak. Rá egy évre születtem. Apám akkoriban aratásból és favágásból tartotta fenn a családját, csak 1956 után sikerült visszakerülnie egykori saját pékségébe, alkalmazottként.
- Nyiladozó értelmű kisgyermekként mi "maradt meg" az emlékezetében ebből a korszakból?
- A pékszakmával együtt járó mókuskerék-életmód egyáltalán nem tetszett. Nappal csendben kellett lennünk, mert apám akkor pihente ki az éjszakai sütés fáradalmait, és mivel a hétvégék és az ünnepek nagy része is munkával telt, eszembe sem jutott, hogy kövessem őt a pályán. Engem inkább a technika vonzott, ezért később üzemmérnöknek tanultam.
- Valamiféle fordulatnak, szemléletváltásnak mégiscsak kellett lennie, hiszen akkor most nem beszélgetnénk.
- Apám 1973-as nyugdíjazásakor bezárt a pékség: csak a kemencék maradtak a raktárrá változott üzemben. A fordulat 1989-ben következett be, amikor visszakerült a családunk tulajdonába a sütöde, igaz, bérlők működtették. Szinte egymásnak adták a kilincset. Rossz volt nézni, hisz a cégtáblán változatlanul az állt: Gere pékség. Egyre gyakrabban villant át a fejemen, hogy én talán jobban csinálnám.
- Hiúságot érzett? Esetleg az apja iránti tisztelet okán kacérkodott a szakmaváltással?
- Ez is, az is, meg még sok minden más közrejátszott a döntésemben: átveszem és talpra állítom az üzletet. 1991-ben rugaszkodtam neki meglehetősen mostoha körülmények között. Mivel fafűtéses kemencékkel dolgoztunk, ha kellett, fát vágtam, de az árubeszerzéstől az éjszakai kovászolásig mindent megcsináltam, majd az eredetileg óvónőként dolgozó feleségem is csatlakozott, ő vitte például az adminisztrációt. Lassan, fokozatosan fejlődtünk. Pék szakmunkás bizonyítvánnyal a kezemben egyre inkább a menedzseléssel törődtem, hisz érzékelhetően kinőttük a szigetszentmiklósi helyünket, "nyitni", terjeszkedni, szakmailag is fejlődni kellett.
- Ha jól tudom, ez volt az az időszak (2000 és 2003 között), amikor Szigethalomra tették át a székhelyüket, de még "Miklóson" is sütöttek.
- Valójában ezekben az években pörgött fel körülöttünk minden. Fokozatosan bővült a létszámunk és a termékkínálatunk - például a Hollandiában ellesett "tigriskenyérrel" -, egyik szakkiállításról a másikra jártam belföldön és külföldön, új technológiákat és szigorú minőségi követelményeket vezettünk be, szokatlan ízesítésű, illetve a reformkonyha kívánalmainak is megfelelő kenyereket, süteményeket kísérleteztünk ki, és a siker nem maradt el.
- Érzékeltetné néhány példával: mit tud ma a Gere pékség?
- Jelenleg körülbelül 400 féle termék kerül ki 90 munkatársunk kezei közül: például 80 fajta kenyér, amelyek között az általunk szabadalmaztatott zöldségpelyhes is megtalálható. Megannyi ízben, formában, kerülnek a polcra a zsömlék, kiflik, bagettek, kalácsok és pogácsák, de például bejglit, illetve egy ideje sokfajta más süteményt is lehet kapni nálunk. A hagyományos ízek dominálnak, ám az ínyencek és a fogyókúrázók is megtalálják a számításukat a fokhagymával, búzacsírával, vagy különféle magokkal dúsított harapnivaló között. Hat üzletet és egy budapesti mintaboltot működtetünk, emellett számos helyre szállítunk árut. Naponta több tonna lisztet használunk fel.

- Ha már a termékeket említette: térjünk kicsit vissza az év elején megrendezett nemzetközi cukrász és sütőipari szakkiállításon kenyér kategóriában elnyert első díjra! Úgy hallottam, hogy alig győzték szeletelni augusztus 20-án a pesti rakparton a nemzet kenyere címet kiérdemelt krumplis-komlós-kovászos cipókat, annyira ízlett a nagyközönségnek. Volt, aki a receptúrát is elkérte?
- A Pékszövetség kiadta a kenyér licencét, így az nem titkos. Azt hiszem, több helyen meg is jelent, hogy a rusztikus külsejű, cipó formájú kenyér hosszú érésű kovásszal készül, és 40 százaléknyi főtt burgonyát tartalmaz. A 16 órán át érő kovászhoz a komló leforrázott virágát adjuk hozzá, így csempészünk pici kesernyés ízt a termékbe.
Ha valaki nem tartja be a szigorú technológiai előírásokat, már nem ugyanazt a Gere-féle kenyeret veszi ki a kemencéből, márpedig nekünk alapvető érdekünk, hogy bárhol megkóstolják a krumplis-komlós cipót, mindenütt elismeréssel szóljanak róla.
- "Hamisítják" a díjnyertes kenyerüket?
-Tudomásunkra jutott, hogy néhányan ipari kovásszal készített, "gyorsított" technológiával gyártott cipót árulnak a "nemzet kenyereként", ami állítólag savanyúbb is, vagyis a minősége alatta marad az elvárhatónak, és ez nagyon bánt.
- Mi az, ami segít túljutni az efféle bosszúságokon?
- Természetesen a családom: a marketingről gondoskodó lányom és a különféle szoftvereket kiválóan ismerő fiam - ők a Gere pékség harmadik generációja, akik az üzemvezetővel egyetértésben kiválóan viszik a boltot.
- Miközben ön learatja a babérokat, és kipiheni az elmúlt húsz év fáradalmait? Csodálkoznék, ha igen lenne a válasza.
- Természetesen teljes mellbedobással ott vagyok, naponta 10-12 órát dolgozom én is. Most épp a szinte elkerülhetetlen áremelésen töröm a fejemet, számolok, kalkulálok. A liszt kilónkénti ára több mint 20 forinttal ment fel, és ősz után újabb áremelés várható, miközben folyamatosan drágul az üzemanyag, az energia és a többi költségünk is nő, szóval nyilván többe fog kerülni a kenyér is, de hogy mennyivel, azt most még nem lehet pontosan tudni.
- Nem termett elég búza?
- Dehogynem! Bőséges volt a termés, de nagy mennyiséget kivittek belőle külföldre, egy részét pedig spekulációs céllal olyan "vállalkozók" vásárolták fel olcsón, akik kivárják a drágulást, hogy aztán tetemes haszonnal túladjanak rajta.
- Eléggé pesszimista képet fest a jövőről…
- Enni mindig kell, nyilván a kenyeret is meg fogják venni az emberek, még ha drágábban is, de nem mindegy, hogy milyen minőségű pékáru kerül a családok asztalára. Sajnos felhígult a szakma: tipikus jelenség a multik reklámáron kínált gyenge minőségű kenyere, zsömléje, és tipikusak azok a "kamikáze vállalkozások" is, amelyek tetemes adósságot hátrahagyva csődbe viszik a cégüket.
- Ki tudja olykor verni a fejéből ezeket a gyötrő gondolatokat? Jut idő pihenésre, utazásra, lazításra?
- Ülve alszom a fotelben. Távoli tájakra magáncélból nem megyek, hisz szakmai okokból végigutaztam a fél világot, mert nekem a pékség az életem. Hadd gondolkodjak kicsit, elkalandoztam-e valamerre a nyáron "csak úgy, kedvtelésből". Kerékpároztunk egy jót Ausztriában egy csapattal - ennyi.
- Bár nem jós, de ön szerint körülbelül hány évnyi út áll még az idén több mint 75 éves Gere pékség előtt? Unokái is látni fogják?
- A tapasztalatok azt mutatják, hogy általában a harmadik generáció a vízválasztó. Félek, hogy a gyerekeim felteszik a koronát a "műre", aztán befejezik. Ne legyen igazam!