Hírek
2018. Január 05. 10:29, péntek |
Bulvár
Forrás: mti
Megvan mikor zárul a Trónok harca sorozat
A Trónok harca egyéves szünetet tart, és csak 2019-ben tér vissza a képernyőre befejező évadával - közölte az HBO csütörtökön.
A nagysikerű tévésorozat közönségének eddig sohasem kellett ennyit várnia a következő évadra - emlékeztetett az Entertainment Weekly.
David Benioff és Dan Weiss, a sorozat alkotói tavaly nyáron már elmondták: legalább másfél évet akarnak tölteni az utolsó epizódok kidolgozásával, hogy a lehető leglátványosabb legyen, és a közönséget is elégedetté tegye. A jelenleg előkészületben lévő nyolcadik évadot várhatóan még a nyáron leforgatják.
A trónok harca az HBO eddigi legsikeresebb sorozata, amely számos díjat is nyert már a tévécsatornának. A hetedik évad is versenyben van az idei Emmy-díjakért. A tavaly véget ért szezon rekordnézettséget hozott: 12,1 milliós közönség követte a történetet.
Az HBO nem árulta el, hogy pontosan mikortól sugározzák a befejező évadot, amelyből végre kiderül, a versengő családok közül ki ülhet a vastrónra, de az Entertainment Weekly mérlegelése szerint valószínűleg 2019 tavaszán kerül a képernyőre. Azt már korábban bejelentették az alkotók, hogy a záró szezon hat epizódból áll majd. Elképzelhető, hogy egyes részek a megszokottnál hosszabbak lesznek, de várhatóan egyik sem éri el egy játékfilm hosszúságát.
Egyébként az HBO programigazgatója, Casey Bloys azt is közölte, hogy többféle befejezést is leforgatnak, ezzel is megelőzve, hogy a valódi verzió kiszivároghasson.
A sorozat visszatartása egyúttal az alapjául szolgáló regényfolyam szerzőjének, George R.R. Martinnak is lehetőséget nyújt arra, hogy ígérete szerint 2018-ra befejezze a regénysorozat The Winds of Winter című új kötetét. Martin elárulta, hogy egy befejező kötetet is tervez még, A Dream of Spring címmel.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 07:57, péntek | Bulvár
A Deltát vezető mesterséges intelligencia a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz
Nemcsak a Delta műsorvezetője a Bíró Ada nevű mesterséges intelligencia, már a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában.
2024. Szeptember 15. 08:56, vasárnap | Bulvár
Semjén Zsolt: menthetetlen, visszataszító és botrányos néhány pap közelmúltbeli botránya
Menthetetlennek, visszataszítónak és botrányosnak nevezte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes annak a néhány papnak a közelmúltbeli botrányát, amelyek - mint mondta - \"az egyházat és a keresztény közéletet egyaránt megrázták\".
2024. Szeptember 13. 07:00, péntek | Bulvár
Az étterem kamerafelvételei alapján jött rá a NAV, hogy bevételeinek egy részét eltitkolja a cég
Nem is hinné, milyen agyafúrtak a NAV ellenőrei.
2024. Szeptember 10. 07:40, kedd | Bulvár
Emberre támadt egy medve a horvátországi Plitvicei-tavaknál
Idősebb férfire támadt egy medve a Plitvicei-tavaknál Horvátországban, az őt ápoló orvosok szombat este közölték, a férfi állapota stabil - közölte internetes oldalán a horvát közszolgálati televízió (HRT).