Hírek
2017. Február 23. 05:01, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Márciusban folytatódik a Teréz körúti robbantás gyanúsítottjának kihallgatása
Március 8-án folytatódik a tavaly szeptemberi, Teréz körúti robbantással meggyanúsított P. László kihallgatása - mondta a férfi ügyvédje szerdán az MTI-nek.
Brunner Tamás telefonon azt közölte, szerdán is kihallgatták védencét, az általa az elmúlt napokban elmondottakat az ügyészség ellenőrizni fogja, majd március 8-án folytatják a kihallgatást.
Az ügyvéd hozzátette, P. László a kihallgatások során elismerte, hogy ő készítette az eszközt, ő helyezte el és ő hozta működésbe, így azok az értesülések is helytállóak, amelyek szerint ő szerepel a felvételeken.
Brunner Tamás azt mondta: az indítékra egyelőre nincs válasz. További részletekre nem tért ki.
A tavaly szeptember 24-ei robbantásban két rendőr megsérült, egyikük életveszélyesen, a főváros VI. kerületében, a Teréz körúton egy földszinti üzlethelyiségnél. Az elkövetéssel gyanúsított férfit október 19-én Keszthelyen fogták el. P. László előzetes letartóztatását szerdán hosszabbította meg a Budai Központi Kerületi Bíróság április 21-éig.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 19. 15:28, csütörtök | Belföld
Árvíz - OVF: megkezdődött a Duna tetőzése a Szigetköznél
2024. Szeptember 19. 06:00, csütörtök | Belföld
Árvíz - OVF-szóvivő: kisebb lesz az árvíz, mint 2013-ban
A becslések szerint a maximális vízszint 40 centiméterrel alacsonyabb lesz, mint a 2013-as nagy árvíz idején Budapestnél, illetve a város feletti folyószakaszokon -
2024. Szeptember 19. 06:00, csütörtök | Belföld
Árvíz - Orbán Viktor: megkezdődött a védekezés legnehezebb szakasza
Megkezdődött az árvízi védekezés legkomolyabb és legnehezebb szakasza, ami a számítások szerint jövő hét csütörtökig tart