Hírek
2012. Február 16. 07:59, csütörtök |
Bulvár
Forrás: Story Online
Már biztos! Ő lesz a következő kieső a VV-ben!

Elegük van a nézőknek Verából, aki még régi játékosok szerint is egyre többet hazudik és hátba támadja barátait. Szinte biztosra veszik, hogy ő lesz a következő kieső.
Nem nyerhetne párbajt Attilával szemben VV Vera. Legalábbis ezt sejtette az egyik Való Világ szavazás, amikor is a nézők toronymagasan úgy döntöttek, hogy Vera a kirobbantója szinte minden olyan vitának, ami közte és Ati között zajlik. A régi villalakók is úgy érzik, hogy ismét egyre kezelhetetlenebb Vera. Veronika szerint egykori riválisában nem az a legrosszabb, hogy taktikázik, hanem hogy hazudik. Teszi mindent azért, hogy bekerüljön a legjobb háromba. "Vera mostantól mindent megtesz majd azért, hogy ő nyerjen, ha kell hátba támadja a barátait" - vélekedett a szilikoncsoda.
Ezek a tulajdonságok pedig egy vasárnapi párbaj alkalmával a kieséshez vezetnek. Hiszen, ha Vera lenne a kiválasztott szerdán, egészen biztosan Attilát hívná ki. Ugyanez pedig fordítva is elmondható. Egyedül Seherezádé viseli még el a pornós múlttal rendelkező Verát, de csak idő kérdése, hogy az 50 milliós álomnyereményért, Vera mikor támadja hátba őt is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 07:31, kedd | Bulvár
Elhunyt Mario Vargas Llosa irodalmi Nobel-díjas író
Nyolcvankilenc éves korában elhunyt Mario Vargas Llosa irodalmi Nobel-díjas perui-spanyol író.
2025. Április 14. 07:50, hétfő | Bulvár
Nemzetközi gitárfesztivált rendeznek Szegeden
Koncerteket, mesterkurzusok, szakmai előadások is szerepelnek a csütörtökön kezdődő 26. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál programjában - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2025. Április 13. 10:35, vasárnap | Bulvár
Sikeresen teljesítették a magyar űrhajósok a NASA kiképzését
Az Axiom Mission 4 (Ax-4) űrhajósai, köztük a magyar kutatóűrhajós, Kapu Tibor, és tartalékosa, Cserényi Gyula, sikeresen befejezték a NASA űrhajóskiképzését - közölte HUNOR - Magyar Űrhajós Program szombaton a Facebook-oldalán.
2025. Április 11. 07:47, péntek | Bulvár
A Prada olasz luxuscikk gyártó megvásárolja a Versace divatcéget
A Prada olasz luxuscikk gyártó csoport 1,25 milliárd euróért megvásárolja a Versace divatcéget a Capri Holdings vállalattól - közölte a Prada a honlapján közzétett közleményében csütörtökön.