Hírek
2017. Május 19. 07:33, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Majdnem minden másnap fenyegetik bombával a bíróságokat

Az utóbbi időben csökkent a bíróságokat érintő rendkívüli események száma, ezen belül a bombafenyegetések aránya is - mondta Balla Lajos, a Debreceni Ítélőtábla elnöke az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
Közlése szerint míg 1999 és 2011 között 300 bombafenyegetés érte a bíróságokat, 2011 és 2017 között ez a szám 150-160 körül volt. Míg az első időszakban az összes rendkívül esemény 40 százalékát tették ki a bombafenyegetések, az utóbbi időben ez az arány 20 százalékra csökkent. Mérséklődött a rendkívüli események száma is.
A csökkenés hátterében Balla Lajos szerint az áll, hogy javult a felderítés sikeressége, és hogy ezek a cselekmények szigorú büntetést, a legtöbbször végrehajtandó szabadságvesztést vonnak maguk után. Továbbá jelentősen javultak az eszközök is, amelyek védik a bíróságok, a bíróságon dolgozók, valamint a civilek biztonságát - emelte ki.
Hangsúlyozta: az utóbbi fejlesztésnek köszönhető, hogy az országszerte 150 bírósági épületet illetően - amelyekben évente hatmillió ember fordul meg - a biztonságot érintő események száma mindössze egy-két száz. A megfelelő beléptető eszközök megléte komoly segítséget jelent, hiszen a bíróságok egyik fontos feladata a nyilvánosság biztosítása - tette hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 18. 09:47, péntek | Belföld
ÉKM: jó tempóban halad a Déli Körvasút 2. ütemének építése
Jó tempóban halad a Déli Körvasút 2. ütemének építése, a beruházás az elmúlt 100 év legjelentősebb budapesti vasútfejlesztése
2025. Április 18. 09:46, péntek | Belföld
NAV: érdemes minél előbb kiegészíteni bevallásukat azoknak, akiknek visszajár adó
2025. Április 18. 09:45, péntek | Belföld
Meteorológia: Mezőkovácsházán 30,6 Celsius-fok volt csütörtök délután
Csütörtökön először haladta meg a hőmérséklet Magyarországon ebben az évben a 30 Celsius-fokot - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.
2025. Április 18. 09:44, péntek | Belföld
Kora nyárias időjárás várható a húsvéti hosszú hétvégén
Nagypénteken még több hullámban várható zápor, zivatar és a hőmérséklet is kissé visszaesik, de ezt követően nagyrészt napos, kora nyárias idő várható a húsvéti hosszú hétvégén, 20-26 Celsius-fok feletti maximumokkal