A 2013. április 13-14-én lezajlott I. Ózd RallySprint verseny tapasztalatairól kérdeztem a mezőny legkisebb kategóriájának győztesét. A Bajnógel Zsolt Laskai István kettős neve nem ismeretlen az amatőr rally világában. 2012-ben az SRT Bajnokság H1 kategóriájának győzteseként, valamint a BAZ Rally versenysorozatának ötödik helyezettjeként váltak ismertté a rally rajongóinak körében. A „kék csoda”, vagy ahogyan sokak emlegetik, a „Fanyúl” ismételten okozott meglepetést a pályán, amiről a két versenyzőt faggattam.

Hajóka:
Szóval ismét „A Trabant a leggyorsabb autó, hiszen mindig az megy a sor elején…” utalok vissza az elhíresült mondatotokra, a 2011-es Kazári gyorson.

Bajnógel Zsolt:
Úgy látszik, ezek szerint még mindig így van. Igyekeztünk megfelelni a nézők és a saját elvárásainknak egyaránt. A verseny legelején kiderült, hogy van saját kategóriánk szerencsére, így egy teljesen nyílt sisakos küzdelemnek néztünk elébe. A rajtceremónián is elmondtam, hogy megteszünk mindent a sikerért, és ez így is történt. A verseny végére kiüresedett a kategória, de egy rally futam a gépátvételtől a célba érkezésig tart, így a verseny teljes terjedelmében nyújtott teljesítménynek a végső győzelem eléréséhez megfelelőnek, és egyenletesnek kell lennie. Nem elég a nevezési feltételeknek megfelelni – ami egyébként gépátvétel szempontjából nem egyszerű feladat volt Ózdon, bár nekünk a verseny ezen „szakaszával” nem voltak gondjaink –, de a verseny teljes terjedelme alatt a sikerhez vezető úton kell maradni. Az autónak futni kell, a navigátornak ordibálni, nekem pedig az autót abba az irányba terelni ahol többé–kevésbé az út van. Nincs jelentősége a verseny befejeztével annak, hogy mik voltak a nehézségek, egy számít, hogy a verseny teljesítve és értékelve meglegyen. A kudarcból tanulni kell, és ebből a szempontból nincs jelentősége, hogy az ember a gépátvételen esik ki, vagy az autó hal meg az úton, egyik esetben sincs meg a verseny. Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, a verseny a nevezéssel kezdődik és az utolsó gyors végén, a fotocellába érkezéssel zárul, hogy közte mi van nincs jelentősége.

Hajóka:
Nagy az elhivatottságotok. Kicsit azt érzem a szavaidból, hogy most sem volt egyszerű menet a „gépátvétel és a bizonyos utolsó fotocella” közé zsúfolódott időszak. Mesélnél erről?

Bajnógel Zsolt:
Az első gyors olyan volt, mint az álom. Az autó pörgött, Pisti mondta az utat, folyamatosan azt hallottam tőle, hogy minden „ok”, meg hogy „gyerünk, gyerünk, gyerünk…” én meg toltam a Trabinak, ahogy a csövön kifért. Azt azért meg kell állapítanunk, hogy versenyző szemmel nem volt egy egyszerű pálya az ózdi, illetve, hogy az út minősége komoly kívánnivalókat hagyott maga mögött, hogy finoman fogalmazzak. A „Tökszög” előtti egyenes, amibe az a részleges lassító volt beépítve, hétköznapi értelemben gyakorlatilag járhatatlan volt. Ugyanakkor természetesen itt is álltam a gázon, mint rendesen. Meg is lett az eredménye és persze a többi kátyúnak is. A második gyorson, kezdtünk egy gyújtáskimaradással, a Trabi „egyhengerezett”. A rajt után kezdtünk hasonlítani a „nagyokra”, a durrogás, amit a slussz okozott az ALS-re hangjaira hajazott. Ez megszűnt a „betonfalas jobb 2” előtti egyenesre, viszont ahogy elhagytuk ezt a szépreményű ívet, meg az után a következő „50-es hidas egyenest” a maga úthiányosságaival együtt, az autó a Pisti által „bal 22-es dobálós, integetős, dudálós”-nak emlegetett íven egyik pillanatról a másikra gyakorlatilag kis híján irányíthatatlanná vált. Így érkeztünk a jobb 1-be, ami után kezdődött az a bizonyos rettenetesen úthiányos szakasz a lassítóval, mielőtt a „Tökszögbe” érünk. Átpattogtunk mintegy 130-as tempóval ezen a szakaszon, de a végére a lassító előtt ahogy fogtam az autót éreztem, hogy a jobb hátulja komolyan elemelkedik az úttól, a fék, a kátyú és futómű kifordulása lefogta az autó bal elejét. Szerencsére nem tettük magunkat tetőre, de éreztem, hogy vissza kell vennünk és ahhoz, hogy megőrizzük a vezető pozíciót be kell vinni az autót a célba, ha kell akár az ölünkben is… Vissza is vettünk. A futamot sikeresen abszolváltuk. Ekkor még nem tudtuk, hogy az autó miért vált gyakorlatilag irányíthatatlanná. Még a lassú tempóval is – ami egyébként mintegy másfél perccel volt csupán rosszabb, mint amikor egészséges futóművel mentünk az első gyorson! –, közel fél kormányfordulatokkal tudtam az autót úton tartani.

Hajóka:
Nem gondoltál arra, hogy meg kellene állni és feladni? Ilyen körülmények között ez teljesen elfogadható lépésnek tűnt volna.

Bajnógel Zsolt:
Pisti is az autót és az eredményt féltette meg én is, nem is gondoltunk arra, hogy mi történt volna ha… Egymásra néztünk, azt mondta, hogy szerinte elment a futómű, én kiegészítettem annyival, hogy szerintem a lengéscsillapító szakadt ki, majd Pisti odakiabálta, hogy „Ennyien megvagyunk egy gátló nélkül…” ennyiben maradtunk, és tovább mentünk.

Hajóka:
Mit érez ilyenkor a navigátor?

Laskai István:
Azt, hogy besza’…, behu’…, de csak azért!!!, ha valami miatt nem tudunk végig menni a futamon. Természetesen az eredményt féltettem és a pontokat, hiszen a bajnokság első futamán történő pontszerzés megalapozhatja a további végső eredményt. Rettenetesen féltettem a sikert, nem tudtam volna elfogadni, hogy ez ne így történjen és azon voltam, hogy úgy mondjam végig a pályát, és olyan instrukciókkal lássam el a társamat, amivel célba érhetünk és megmenthetjük az eddigi eredményt és életben tarthatjuk a további reményeinket. Zsolti barátom kiváló pilóta ezt tudjuk, de a kiszakadt futómű miatt folyamatosan próbáltam visszafogni. Ennek dacára a Királd előtti egyenesben odafordul és azt mondja nekem, hogy „Figyu, ha jobban nyomom nézd már milyen szépen szalad egyenesben… – mentünk vagy 130-at, a kormány ide-oda kóválygott, az autó eleje rezonált – majd bizonyságképpen elengedi a kormányt – mondtam, hogy Király…, azért biztattam, hogy foglyon kormányt, mert már az „álmoskönyv” is megírta, hogy kiszakadt futóművel, 130-al haladva, elengedett kormánnyal könnyű megdögleni… én meg egyébként már gyakorlatilag kezdtem befirkálni egy népi motívumot a gatyámba –, és még egy kör ekkor hátra volt ebből a futamból is….

Hajóka:
Megvolt a második gyors is. Mi történt a szervizparkban?

Laskai István:
Elmentem a versenybírókhoz, a rajtidőt tisztázni a harmadik futamra. Egyébként itt kell megjegyeznem, hogy ritka jól szervezett verseny volt az I. Suzuki – Kaiser RallySprint, úgyhogy KÖSZI DOKI!!! Zsoltiék pedig hozzáfogtak a hiba megkereséséhez.

Hajóka:
Mi történt tehát valójában?

Bajnógel Zsolt:
Felemeltük az autót és kiderült, hogy a Trabinak az első rugókötegének a vége, ahol a futómű rögzül a kasznihoz, letört. Így azonnal elment a kerékösszetartás, illetve gyakorlatilag kiszakadt a futómű bal eleje. Óriási szerencsénk volt, hogy menet közben a féltengely nem csúszott ki, hiszen akkor a bal oldali futómű beborul a kaszni alá… Nem kell részletezni a várható következményeket, gondolom.

Hajóka:
Egy kiszakadt futóművet nem könnyű versenykörülmények között javítani. Mit sikerült vele tenni és mennyi időtök volt rá?

Bajnógel Zsolt:
Mire Pisti visszaért már szétszedtük az elejét, volt egy silent blokkunk tarcsiban, ami méretben jó lett volna, de nem volt olyan acélcsavarunk, amivel a rugóköteg tetejéhez tudtuk volna rögzíteni a futóművet a silent blokkal. Pisti elment és szerzett a versenytársaktól acélcsavart, Ákos (alias: Pampuk Ákos) a főszerelőnk, pedig levágta Imivel (alias: Oláh Imre, AKINEK LELKE MEGNYUGTATÁSÁRA EZÚTON VÉGRE: KÖSZI IMI!) a silent „fölösleges” részét, hogy beférjen a helyére. Viszont még így is lötyögött az egész… A végső megoldást a fotón láthatjátok, Ákos mester, fafaragó-művészi tehetségét dicséri a dolog….

Hajóka:
Nem volt ez egy kissé… hogy is fogalmazzak…. netán „veszélyes”?

Bajnógel Zsolt:
Nem…! Pistit is megkérdeztem, azt mondta, hogy „Hadszóljon Tesó…” így aztán nekivágtunk a harmadik futamnak az „intarziás” futóművel. Szarvas Balázs barátunk és versenyzőtársunk (SUZUKI GTI) csak annyit fűzött hozzá, hogy „Ti őrültek vagytok…”, mások nem fogalmaztak ilyen finoman és cizelláltan, de hát tudjuk, hogy Balázs Barátom Egy Igazi Úr!

Hajóka:
A csattanó?

Bajnógel Zsolt:
Megnyertük az I. Suzuki - Kaiser Rally Sprint „I”-es kategóriáját Ózdon!

Hajóka:
Az eredményhez gratulálok, viszont, ha ismét ugyanez történne, ugyanígy csinálnátok?

Bajnógel Zsolt:
Természetesen! Tudtam, hogy egy olyan csapat áll mögöttünk, akik a megfelelő hátteret biztosítják nekünk, egyébként meg „gyáva népnek nincs hazája…”

Laskai István:
Erre had válaszoljak én is egy idézettel, amely az imént már emlegetett és általunk nagyra becsült Szarvas Balázs barátunk Suzuki Gti-jének, nem létező hátsó szélvédőjének (pótolva műanyagból, és fekete-sárga ragasztószalaggal rögzítve) alján található: „A kudarc nem örök, a siker múlandó, a kitartás, hogy újra megpróbáld, csak az, ami számít…”

Fentiek szerinti „produkció” nem jött volna létre a Támogatóink nélkül!