Hírek
2022. Augusztus 18. 08:03, csütörtök |
Belföld
Forrás: infovárosok/police.hu
Elege lett és tört-zúzott, aztán magára hívta a rendőrséget
Őrizetbe vettek egy 45 éves lakiteleki férfit a tiszakécskei rendőrök, aki miután rombolt, értesítette a rendőrséget. A férfinek rongálásért, garázdaságért és zaklatásért is felelnie kell.
Nem mindennapi bejelentés érkezett a Tiszakécskei Rendőrőrs egyik körzeti megbízottjának telefonjára idén július 17-én hajnalban. Egy lakiteleki férfi ugyanis arról tájékoztatta a rendőrt, hogy megrongálta a település egyik hivatalát. A férfi arról is beszámolt, hogy betörte a bejárati ajtó üvegét és az épületben több berendezési tárgyat összetört. Tettét azzal indokolta, hogy elege van a társadalmi rendszerből és az életből – közölte a rendőrség.
Amikor az egyenruhások a helyszínre értek látták, hogy valóban megrongálta valaki az épületet és a kár több mint fél millió forintra rúg. Habár a bejelentő elfelejtett bemutatkozni, a rendőrök – korábbi intézkedésekből kifolyólag – mégis sejtették a férfi személyazonosságát és a lakására vonultak. Ezután előállították a 45 éves lakiteleki rongálót, aki nem tagadta a bűncselekmény elkövetését.
A gyanúsított zavartan viselkedett, ezért kórházba szállították a mentőszolgálat munkatársai további vizsgálatokra. A lakásán végzett kutatás alkalmával gumilövedékes fegyvert, gumilövedéket és riasztótöltényt foglaltak le az egyenruhások.
A nyomozás során kiderült, hogy egy másik rongálás, garázdaság és többrendbeli zaklatás is a számlájára írható. A gyanúsítottat a rendőrök kedden őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 19. 15:28, csütörtök | Belföld
Árvíz - OVF: megkezdődött a Duna tetőzése a Szigetköznél
2024. Szeptember 19. 06:00, csütörtök | Belföld
Árvíz - Orbán Viktor: megkezdődött a védekezés legnehezebb szakasza
Megkezdődött az árvízi védekezés legkomolyabb és legnehezebb szakasza, ami a számítások szerint jövő hét csütörtökig tart
2024. Szeptember 19. 06:00, csütörtök | Belföld
Árvíz - OVF-szóvivő: kisebb lesz az árvíz, mint 2013-ban
A becslések szerint a maximális vízszint 40 centiméterrel alacsonyabb lesz, mint a 2013-as nagy árvíz idején Budapestnél, illetve a város feletti folyószakaszokon -
2024. Szeptember 18. 06:00, szerda | Belföld
Árvíz - OVF: hosszú ideig elhúzódó árhullámra kell felkészülni
Hosszan elhúzódó árhullámra kell felkészülni, sokáig lesz érvényben harmadfokú készültség az érintett folyókon - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 aktuális csatorna kedd délutáni műsorában.