Hírek
2024. December 11. 07:31, szerda |
Külföld
Forrás: MTI
Donald Tusk: már télen megkezdődhetnek a béketárgyalások
Már ezen a télen megkezdődhetnek az ukrajnai háborúról szóló béketárgyalások - jelentette ki Donald Tusk lengyel miniszterelnök kedden Varsóban.
Tusk a keddi kormányülést megelőző nyilatkozatban jelezte: a januárban kezdődő lengyel elnökség az Európai Unió (EU) Tanácsában azzal is jár, hogy Varsó az uniós "politikai naptárról" dönt, és talán arról is, milyen helyzet áll majd fenn "azon tárgyalások során, amelyek - bár ez még mindig kérdéses - idén télen kezdődhetnek meg".
A kormányfő megerősítette, hogy csütörtökön Varsóba látogat Emmanuel Macron francia elnök. A látogatás egyik témájának Tusk azon megbeszélések megvitatását nevezte, amelyeket a francia elnök Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott szombaton Párizsban.
Tusk jelezte, hogy más magas szintű találkozói is lesznek, aláhúzva: azt szeretné, hogy Varsó "határozza majd meg a biztonságot és a lengyel érdekek védelmét szolgáló döntések alaphangját".
A lengyel kormányfő kedden Varsóban Friedrich Merz, a CDU/CSU német jobbközép pártszövetség frakcióvezetőjét, kancellárjelöltet fogadta. Merz hétfőn aznapi kijevi látogatásáról a ZDF német közszolgálati televíziónak elmondta:
az ukrán vezetők üdvözölték az ő javaslatát egy Németországot, Franciaországot, Nagy-Britanniát és Lengyelországot magában foglaló, európai összekötő csoport létrehozására.
Emmanuel Macron látogatása kapcsán kedden Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel kormányfőhelyettestől, nemzetvédelmi minisztertől azt kérdezte a Radio Zet kereskedelmi adó műsorvezetője, hogy a francia elnök vajon a lengyel katonák ukrajnai szerepvállalására akarja-e rábeszélni partnereit? Kosiniak-Kamysz spekulációnak nevezte e feltevést, rámutatva, hogy semmilyen ukrajnai béketerv sincs meghirdetve.
"Különféle javaslatok vannak az asztalon" - fűzte hozzá a politikus, hangsúlyozva egyúttal, hogy Lengyelország csak a szövetségesekkel közösen hozott döntések értelmében fog cselekedni.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 21. 08:59, szombat | Külföld
Autó hajtott emberek közé egy németországi karácsonyi vásárban
Autó hajtott emberek közé péntek este a kelet-németországi Magdeburgban egy karácsonyi vásárban, az első hírek szerint sokan megsérültek, és halálos áldozatok is lehetnek - közölték a helyi hatóságok.
2024. December 20. 07:45, péntek | Külföld
Ukrajnai háború - Vlagyimir Putyin: Orbán Viktor karácsonyi tűzszüneti javaslatát nem utasítottam el
Orbán Viktor magyar miniszterelnök nemrég karácsonyi tűzszünetet és fogolycserét javasolt Ukrajnában, amit én nem utasítottam el -
2024. December 19. 08:08, csütörtök | Külföld
Belgrádban a jövő évtől ingyenessé válik a tömegközlekedés
Ingyenessé teszik a tömegközlekedés használatát Belgrádban január elsejétől - jelentette be Aleksandar Sapic polgármester szerdán.
2024. December 19. 08:06, csütörtök | Külföld
Mark Rutte: Ukrajnának a lehető legjobb helyzetben kell kezdenie a béketárgyalásokat
Ukrajnának a lehető legjobb helyzetben kell lennie, amikor úgy döntenek, megkezdhetik a béketárgyalásokat