Hírek
2016. November 30. 07:46, szerda |
Életmód
Forrás: mti
Csaknem másfél milliárd munkahely függ a világon a beporzó állatoktól

A világon csaknem másfél milliárd munkahely és az összes termény háromnegyedének léte függ a beporzó állatoktól, ezért ha nem áll meg a méhek és lepkék számának csökkenése, az óriási veszélyt jelenthet az emberi jólétre
- figyelmeztetnek hétfői közleményükben a brit Readingi Egyetem tudósai.
A szakértők egy globális felmérésben vettek részt, melynek eredményei szerint a beporzó állatok közvetlenül felelősek a fontos terménytípusai háromnegyedének fejlődéséért. Ilyen termények például a gyümölcsök, gabonák és mogyorófélék, a kávé és a kakaó is.
Ez különösen a világ szegényebb, vidéki közösségei, vagyis a főként a mezőgazdaságból élők hetven százaléka számára kiemelt jelentőségű. A mezőgazdaságban 1,4 milliárd embert alkalmaznak, ez a világ gazdasági szempontból aktív munkaerejének mintegy egyharmada" - olvasható a Nature című lapban megjelent tanulmányban.
A beporzásban résztvevő állatok nagyrészt méhek lepkék, pillangók, darazsak és bogarak, de bizonyos növények esetében madarak, denevérek és gyíkok végzik a beporzást, egyes esetekben pedig a szél viszi a virágport.
A szakértők szerint az állatok által beporzott növények döntő jelentőségűek az emberek kiegyensúlyozott táplálkozása szempontjából, mivel olyan fontos összetevőket tartalmaznak, mint az A- és C-vitamin, a kalcium, a fluorid és a folsav. A beporzók eltűnésével ezért jelentősen megnőne a megelőzhető betegségek aránya a világon. "Ennek eredményeképpen évente 1,4 millióval nőne a halálozások száma" - vélik a kutatók.
A vadon élő növények is veszélyben vannak, hiszen a trópusi növényzet több mint kilencven százalékának beporzása állatoktól függ. Csaknem minden ötödik gerinces beporzót - többségük madár és denevér - a kihalás veszélye fenyegeti. A méhfajok és a pillangók mintegy kilenc-kilenc százalékát sorolják a veszélyeztetett állatok közé.
A méhek húszezer faja felelős a világ 107 fő termése több mint kilencven százalékának beporzásáért.
Az európai, észak-amerikai és egyéb méhpopulációkra nagy veszélyt jelent az úgynevezett kolónia-összeomlás (Colony Collapse Disorder, CCD) jelensége, amikor az egy kaptárban élő méhek száma gyorsan, váratlanul és katasztrofális mértékben lecsökken. Ennek hátterében a tudósok szerint atkák, vírus, gomba, rovarirtó szerek vagy a tényezők kombinációja állhat.
A tanulmány szerzői szerint intézkedésekre van szükség, hogy megvédjék az állati beporzókat a mezőgazdasági termelés hátulütőitől. A helyzet megoldásában segíthet, ha a kártevők ellen természetes ellenségeiket és ragadozókat vetnek be kémiai anyagok helyett, ha a termőterületek közé virágokat ültetnek, ha a mezőgazdasági terményeket és a virágzó növényeket rotálva végeznék a termelést és megőriznék az eredeti, honos növényzetet, amely otthont ad a beporzó közösségeknek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 18. 09:52, péntek | Életmód
Ferenc pápa egy római börtön rabjaival találkozott nagycsütörtök délután
Ferenc pápa a Vatikánhoz közeli Regina Coeli börtönbe látogatott el nagycsütörtök délután, ahol rabokkal találkozott, majd nagyon röviden újságíróknak is nyilatkozott.
2025. Április 18. 09:49, péntek | Életmód
MÁV: forgalomba állt az első Henschel dízelmozdony a Balaton északi partján
A MÁV új dízelmozdonya csütörtöktől a Balaton északi partján, Balatonfüred és Tapolca között teljesít szolgálatot - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója csütörtökön a Facebookon.
2025. Április 18. 09:38, péntek | Életmód
Erdő Péter: Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk
Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában nagycsütörtök este.
2025. Április 17. 07:45, csütörtök | Életmód
Nébih: biztonságos és kiváló minőségű a magyar hús
A szigorú élelmiszerlánc-felügyeleti hatósági rendszer, benne a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) is garantálja, hogy kizárólag biztonságos magyar hús kerülhet a lakossághoz a húsvéti ünnepekre készülve is