Hírek
2019. Szeptember 21. 09:09, szombat |
Belföld
Forrás: mti
Bértárgyalásokat kezdeményeznek a kormánnyal a vasutas és a volános szakszervezetek

Az állami vállalatok közül a MÁV és a Volán társaságoknál működő szakszervezetek a bértárgyalások megindítását kezdeményezik a kormánnyal és a munkáltatókkal,
hogy kiszámítható, középtávú, az egyes vállalatok problémáira fókuszáló bérmegállapodást tudjanak kialakítani - hangzott el sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
Halasi Zoltán, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szolidaritás (VDSzSz Szolidaritás) elnöke elmondta, hogy levélben fordulnak a kormányhoz a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumának (KVKF) mielőbbi összehívása érdekében. Ezen felül megkeresik a munkáltatókat képviselő Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetségét (Stratosz) is.
Hozzátette, idén lejár a 2017-ben kötött, 3 éves bérmegállapodás, de a munkaerőhiány kezelése is a tárgyalások megkezdését indokolja, ez a probléma ugyanis megfogalmazása szerint a MÁV-nál már néhány területen működési nehézséget okoz.
Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke ismertette, olyan bérmegállapodásban érdekeltek, amely figyelembe veszi a gazdaság teljesítőképességét, a GDP bővülését és az infláció mértékét is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 18. 09:47, péntek | Belföld
ÉKM: jó tempóban halad a Déli Körvasút 2. ütemének építése
Jó tempóban halad a Déli Körvasút 2. ütemének építése, a beruházás az elmúlt 100 év legjelentősebb budapesti vasútfejlesztése
2025. Április 18. 09:46, péntek | Belföld
NAV: érdemes minél előbb kiegészíteni bevallásukat azoknak, akiknek visszajár adó
2025. Április 18. 09:45, péntek | Belföld
Meteorológia: Mezőkovácsházán 30,6 Celsius-fok volt csütörtök délután
Csütörtökön először haladta meg a hőmérséklet Magyarországon ebben az évben a 30 Celsius-fokot - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.
2025. Április 18. 09:44, péntek | Belföld
Kora nyárias időjárás várható a húsvéti hosszú hétvégén
Nagypénteken még több hullámban várható zápor, zivatar és a hőmérséklet is kissé visszaesik, de ezt követően nagyrészt napos, kora nyárias idő várható a húsvéti hosszú hétvégén, 20-26 Celsius-fok feletti maximumokkal