Hírek
2018. Május 03. 16:55, csütörtök |
Bulvár
Forrás: mti
A Strand Fesztivál újabb fellépőinek a neve derült ki
Rag\'n\'Bone Man, TroyBoi, valamint a 15. születésnapját a Petőfi Zenei Díj gáláját követő koncerten ünneplő Punnany Massif is fellép az idei Strand Fesztiválon, amelyet augusztus 22-től 25-ig rendeznek Zamárdiban.
A 6. Strand Fesztivált a MOL Nagyon Balaton program keretében öt évvel ezelőtt indította útjára a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió. A rendezvény két nagyszínpadának idei fellépői között lesz a már korábban bejelentett Thirty Seconds to Mars, Robin Schulz, a Kensington, Kungs és Sigala is - szerepel a szervezők által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben.
A angol pop-soul-blues dalszerző-énekes, Roy Charles Graham, azaz Rag'n'Bone Man számára a 2016-ban megjelent Human című dal hozta meg a világhírnevet, azóta nyert Brit Awardsot és Echo-díjat is és teltházas arénakoncerteket ad.
Az elektronikus zenei vonalat erősíti a dél-londoni származású dj-producer, TroyBoi, akit Diplo szerződtetett kiadójához, a Mad Decenthez. Olyan előadókkal dolgozott már együtt, mint a Tinie Tempah, a Grandtheft és a Flosstradamus. Zenéjére nagy hatással volt a tap, a hiphop, a rap és az r'n'b is.
A fellépőik között korábban bejelentett Ákos, a Halott Pénz és a Tankcsapda mellett a fesztiválon koncertet adnak a Nagy-Szín-Pad tehetségmutató versenyzői, valamint a hazai könnyűzenei színtér színe-java. Köztük lesz az Amigod, Antonia Vai, az Apey & the Pea, a Bagossy Brothers Company, a Belau, a Blahalouisiana, ByeAlex és a Slepp, a Cloud9+, a Honeybeast, az Intim Torna Illegál, az Irie Maffia, a Jetlag, a Kelemen Kabátban, a Kiscsillag, a Kowalsky meg a Vega, a Lóci Játszik, Majka & Curtis, a Margaret Island, a Mary Popkids, az NB, a New Level Empire, a Péterfy Bori & Love Band, a Soulwave, a Supernem, a Szabó Balázs Bandája, a Biebers, a Wellhello és lesz NECC Party is.
A Strand showműsor keretében, hazai és nemzetközi sztárok közreműködésével már augusztus 21-én elindul, idén Zamárdiban tartják a Petőfi Zenei Díj gáláját. A díjátadót követően lép színpadra a 15 éves Punnany Massif, amelyet Sigala fellépése követ a színpadon.
Fotó: strandfesztival.com
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 04. 07:32, péntek | Bulvár
Gördeszkázott a magyar autópályán - Videó
Állásinterjúról hazafelé gördeszkával az M3-on.
2024. Október 01. 06:00, kedd | Bulvár
További zöldfelületek újultak meg a Városligetben
Idén a KRESZ Park és a BalloonFly környezetének területe újult meg, jövőre pedig a Magyar Zene Háza mögötti zöldfelületi fejlesztések kezdődnek el, valamint elindul az új Nemzeti Galéria építése is a Liget BP Projekt keretében
2024. Szeptember 28. 09:10, szombat | Bulvár
Ismét Vincent van Gogh festményeit rongálták meg Londonban környezetvédelmi aktivisták
Ismét Vincent van Gogh festményeit rongálták meg pénteken Londonban környezetvédelmi aktivisták, alig néhány órával azután, hogy két társukat ugyanilyen bűncselekményért többévi börtönbüntetésre ítélték.
2024. Szeptember 27. 07:39, péntek | Bulvár
A legfőbb ügyész indítványt tett Magyar Péter EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére lopás miatt
Polt Péter legfőbb ügyész indítványt tett Magyar Péter európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére lopás miatt - tudatta a Legfőbb Ügyészség az MTI-vel csütörtökön.